Merczel Tamás

2018- Házi sörfőző

2019- Sörgarázs házi sörfőzde megalapítása

2020/21- Sörgyártó szakma megszerzése

2021- Első Magyar Házisörfőző Egyesület tagja

2022- X. Házisörfőzők Nemzetközi Versenye I. helyezés
(
Sötét & erős lágerek kategória)

2022/23- Sörfőző workshopok, előadások, bemutatók

2023- II. Corso-Korsó Házisörfőzők Versenye II. és III. helyezés (Lágerek & Hibrid Sörök kategória)

Bemutatkozás

Az egész valamikor 2017 őszén kezdődött, amikor svájci sógorom Roger, elém rakott egy csatos üveges címke nélküli sört. Világ életemben sörös voltam (na jó, 1999. Szilvesztere óta, de ez egy másik történet), Borsodin, Sopronin stb. szocializálódva, de az az egy üveg Altbier házisör mindent megváltoztatott. Kiderült, Roger már évek óta foglalkozik a házi sörfőzéssel. Azt hiszem ekkor döntöttem el, hogy ezt nekem is ki kell próbálnom.

2018 és 2019 a felkészülés, tanulás évei voltak. Könyveket vettem, videókat néztem, beléptem a tematikus Facebook csoportokba. Részt vettem az első házi sörfőzésen Roger-val Svájcban, majd itthon is volt pár sörfőzés még vendégként. Nagy lökés volt az a sörfőző workshop amin részt vettem Százhalombattán. Ekkor érett meg bennem a dolog annyira, hogy tudjam, saját lábra kell állnom és elkezdeni az önálló sörfőzést! Erre 2019. december 7-én került sor. A sör nem lett tökéletes, sőt mai szemmel inkább csak közepesen rossz, de nagyon büszke voltam magamra és sörömre! Hogy megcsináltam, és hogy  sör lett belőle! Saját sör!

Az első saját sör óta nagyon sok minden történt. Az évek során szépen fejlődött, csiszolódott a rendszerem, a technika. Időközben elvégeztem az OKJ-s sörgyártó képzést, így államilag elismert sörgyártó szakmám lett. A 2022-ben megrendezett X. Nemzetközi Házisörfőzők versenyén az első helyet szereztem meg a "Sötét és erős lágerek" kategóriában a versenyre nevezett Altbier sörömmel. Tartottam előadást a volt iskolámban a végzős diákoknak a házi sörfőzésről. Az első házi sörfőző workshopot még 2022 nyarán tartottam Alsóörsön. Ezt követően találtam meg a Pár falat boldogság Konyha helyszínt (amit nagyon szeretünk), és az első budapesti workshopra már itt került sor 2023 elején. 

A célom az, hogy minél többen átéljék azt az érzést amit én is átéltem még 2017-ben azzal a bizonyos első házi sörrel. És ha sikerül megadni valakinek azt a bizonyos kezdő lökést, hogy belevágjon ebbe remek hobbiba, akkor már nagyon megérte! Engem ez motivál, ezért tartom a workshopokat, közös főzéseket. Remélem ha eljössz valamelyik eseményre, akkor te is elégedetten fogsz távozni, és talán egy kicsit közelebb tudlak vinni a házi sörök, a házi sörfőzés világához.

Zárszóként pedig jöjjön egy idézet Greg Hughes: Házi Sörfőzde című könyvének előszavából: "Saját sört főzni és munkánk gyümölcsét élvezni kétségtelenül a legpompásabb időtöltések egyike." Keith Bott MBE Nem tudok vitatkozni vele! 

Várlak sok szeretettel valamelyik eseményen!

Üdvözlettel, Merczel Tamás / Sörgarázs